Néztem reggel (2014.01.01.-én) a TV-ben az Újévi Koncert közvetítését. Bécsi Filharmonikusok. Egy ikonikus zenekar, a bécsi zenei élet vezető, talán a legkiemelkedőbb, de szinte biztosan, világszerte a legismertebb formációja.
“Vienna is music.” (kb. “Bécs egyet jelent a zenével.”) … mondta nemrégiben egy utasom. Így igaz. Bécsben minden a Sachertortéról, a Schnitzelről, de kiváltképpen a Walzerről szól. Csak úgy áradt a zene a TV-ből, Josef és a két Johann Strauss keringői, polkái, és más zenedarabok. A hangverseny hagyományosan a Musikvereinsaalban kerül megrendezésre, kb. 2000 néző előtt.
Jegyet évekre előre lehet vásárolni, és akkor is csak óriási szerencsével, sorsolással! lehet hozzájutni egy-egy belépőhöz. Erre az előadásra ugyanis leginkább meghívott vendégek, tiszteletbeli tagok, a zenészek rokonai, ismerősei, prominensek és szponzorok nyernek bebocsájtást. Egy utasom a kocsiban hagyta a jegyét. 720 EUR – ba került egy a földszint 29. sorba szóló jegy, és nem a jan.1. délelőtti koncertre, hanem az előző esti “előkoncertre”!
Eszembe ötlött, hogy gyerekkoromban otthon is állandó program volt a koncert hallgatása Szilveszter után. Szerencsére mindig leadták a TV-ben. Úgy látszik egyik Strauss sem számított “rendszeridegen” – nek. Akkoriban Willy Boscovsky vezényelte a zenekart. A komolyzene ugyan gyerekként még nem hagyott túl mély nyomokat bennem, de pontosan emlékszem ezekre a reggelekre, délelőttökre. Most ráadásul színesben csodálhattam az épület Nagytermét (Aranyterem) a TV-ből, és nem csupán az épületet kívülről, taxis “hiénaként”.
Aztán ennek kapcsán eszembe jutott az is, hogy nem is olyan régen volt egy hölgy utasom akit pontosan a Musikvereinsaal-tól vittem haza. Szokás szerint beszédbe elegyedtünk, és az udvariassági “Hogy tetszett?” “Mi volt ma a program?” után érdekes adalékot tudtam meg tőle, ami igencsak árnyalja a Bécsi Filharmonikusokról eddig kialakított képet. De nem CSAK azt!
“Tudja én sokáig nem látogattam a Bécsi Filharmonikusok koncertjeit!” – mondta a hölgy. “De néhány éve újra járok a hangversenyeikre.” … hmm … “És miért?” kérdeztem tudatlanul. “Hát, én amerikai vagyok, és Bécsben éneket tanítok. Már nagyon régóta. Amikor New Yorkban voltak a tüntetések a zenekar ellen … tudja… ” … ??? Fogalmam sem volt. Milyen tüntetések és mi köze ennek a zenekarhoz és főleg ehhez a nőhöz??? Általában a nőkhöz???
A történet a következő:
A Bécsi Filharmonikusok mint zenekar 1842 -ben alakult, mint az első hivatalos koncertzenekar Ausztriában. (A teljes történetét most nem fogom leírni, erre vonatkozóan tucatnyi forrás áll rendelkezésre a neten.) Rengeteg kiváló zenész, karmester-, és zeneszerző géniusz vett részt munkájukban így-úgy, az elmúlt több mint 170 évben. Megszámlálhatatlan koncert, turnék a világ minden táján, és persze az évtizedek óta elmaradhatatlan Újévi Koncert. Fényes és kevésbé fényes periódusok (náci megszállás alatt) váltogatták egymást a zenekar életében.
Alapítása óta a zenészekkel szemben támasztott egyik alapvető követelmény, ami kiállt minden történelmi, gazdasági változást, világégést, divatot és irányzatot: a zenészek csak FÉRFIAK lehetnek! Nő (rendes tagként) nem tehette be a lábát a zenekarba, nagyon hosszú ideig. Egészen 1997-ig. Az első női zenész, aki IDEIGLENES tagként, sokszorosan meghosszabbított, de ideiglenes szerződéssel (1974-től 1997-ig!!! ) részt vehetett a zenekar munkájában, egy magyar hölgy, Lelkes Anna hárfaművész. A hölgy hiába volt a Bécsi Operaház állandó tagja évek óta (ez is követelmény a Filharmonikusokhoz való bekerüléshez), hiába változtak az idők, hiába a nyert teret szinte mindenhol a női egyenjogúság … Elképzelhetetlen volt, hogy női zenészek, teljes joggal felhatalmazva üljenek a “szent” székek bármelyikén.
Történt egyszer (1997-ben), hogy a Filharmonikusok meghívást kaptak Amerikába egy koncertturnéra. Azonban amikor kiderült, hogy a zenekar nemi alapon megkülönbozteti a zenészeket, kitört a “forradalom”. Na nem Ausztriában, hanem New Yorkban. Több amerikai nőmozgalom közös tüntetést szervezett a neves zenekar ellen. A megmozdulás olyan hevesre és intenzívre sikeredett, hogy a tisztelt bécsi uraknak komolyan el kellett gondolkodniuk: vagy engednek az új idők (és a Carnegie Hall előtt tüntető hölgykoszorú) szavának, vagy tartják magukat a sok évtizedes hagyományhoz és követelményrendszerhez, és ezzel elesnek egy bizonyára busás haszonnal kecsegtető, és nyilván presztízs szempontból sem utolsó koncertkörúttól. A tüntetések és a nyomásgyakorlás ugyanis odáig fajult, hogy a szervezők le akarták fújni a fellépéseket abban az esetben, ha a zenekarnak nem lesz női tagja. Így aztán megtört a jég, és nyílt egy kis rés a bécsi hímsovinizmus egyik fellegvárának erős bástyáján. (Egy másik bástya a Wiener Sängerknaben fiúkórus… de nekik legalább a nevükben benne van, hogy csak Knaben, azaz fiúk. A harmadik bástya talán az Udvari Lovasiskola, de lipicaiak kiválasztási feltételeiről nincs információm!) 1997-ben tehát megszavazták Lelkes Anna állandó tagságát, aki így az első női zeneművész, aki a Bécsi Filharmonikusoknál állandó tagként játszhatott.
Örömmel nyugtáztam a közvetítést nézve, hogy most már talán 5 vagy 6 hölgyet is látok a zenekarban, sőt egyikük koncertmester is lett (mint utóbb megtudtam)! Igaz, ahhoz képest, hogy a Londoni Szimfonikusoknál a nők aránya 30 %, a New Yorki Filharmonikusoknál 36%, a bécsi 6% igencsak szerénynek mondható. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy (egyes vélemények szerint) a “lelkünk nem elválasztható közép-európai kultúrális gyökereinktől” (ezt az egyik zenekari tag nyilatkozta,Flury), ami magyarra fordítva és közérthetőbben azt jelenti, hogy egy ázsiai, esetleg fekete zenész sem játékával, sem megjelenésével nem illik a Wiener Walzerhez vagy a Radetzcky Marsch-hoz.. Ennek volt ékes példája az az eset, amikor kiderült, hogy a próbajáték után felgördülő függöny egy japán fiatalembert takart, akit a legmagasabb pontszám elérése ellenére sem alkalmaztak. (Az idei koncerten mintha láttam volna a zenészek között egy ázsiai fejet, de nem vagyok ebben azért olyan biztos. …)
Szóval, ez az amerikai énektanár hölgy megvilágosított.
Mégiscsak érdemes, lehet és kell hogy adott esetben kiálljunk a jogainkért. Legyen az egyenjogúság, legyen az demokrácia, legyen az akár egy pohár langyos sör miatt a kocsmában. Hiszen ha soha nem mondjuk meg, hogy nem tetszik, akkor mindig langyos sört kapunk, függetlenül attól, hogy hideget szeretnénk inni a pénzünkért. (lsd még Zorán … “langyos a sör, ha nekünk így is jó … stb.)
Amerikát sok mindenért lehet szidni, de valahogy az ÖNTUDAT (így csupa nagybetűvel) pontosabban a TEVÉKENY ÖNTUDAT mégiscsak magasabb szinten van ott, mint itt. Egyesek kimennek tüntetni New Yorkban egy zenekar ellen (ami a világ másik végéről jön), mert nem értenek egyet egy lényegében évszázados hagyománnyal, és van erejük megváltoztatni azt. Egyesek bojkottálják a koncertjeiket évekig (hangsúlyozom egy énektanárnő, akinek nyilván a zene a legfontosabb az életében) mert meggyőződésükkel ellenkezik az, amilyen elvek alapján működik valami.
Ne legyünk restek! Tegyünk mi is! Magunkért. A mindennapi hideg sörünkért! (a magam részéről behelyettesítem a hideg sört mondjuk nem túl hideg vörösborral! 🙂
Utóiratként még szeretném megírni, hogy a Bécsi Filharmonikusok zenészeinek névsorát olvasva feltűnt milyen sok magyar név is szerepel közöttük. Mivel az épület mellett van egy taxiállomás ahol sokszor “múlatom” az időt, korábban már párszor hallottam magyarul beszélő fiatalembereket, akik láthatóan valamiféle hangszerrel igyekeztek a Musikverein épületébe az előadás előtt. Ez nem kis büszkeséggel tölt el! A Bécsi Filharmonikusok renoméja elvitathatatlan, és íme még ennyi év távlatából is milyen kellemes érzéseket csalogatott elő emlékeimből.
Az idei koncert is csodálatos volt.
Kár, hogy közben elrepült 35 év.